Tíz éves lett, megint nőtt, kívül és belül is, jót tett neki a karantén, szereti ezt a bekuckózós-biztonságos fészek életet. Fő tevékenységét tekintve olvas, olvas és olvas, egészen varázslatos világokban él, a mese és a valóság teljesen átjárható még, az erdőben koboldokat lát, az osztálytársai között pedig varázslókat. Kívülről így eseménytelennek tűnhet néhány napja, pedig nagyon is mozgalmas, csak más dimenziókban futnak a párhuzamos történetek. Nagyon nyitott és fogékony mindenre, ami több síkon mozog, jelenleg a kedvenc videója Varró Dani versének megzenésített-vizuálisan megjelenített filmje.
Megnyugodott, senki sem sietette túl sokat, az egyik délután például két órán keresztül ült a földön, fülében fülhallgatóval (ha nem olvas, akkor hangoskönyvet hallgat) és rendezgette a színes ceruzáit. Máskor varrt. Azt hiszem, hogy ő tudja, hogy mi az a flow élmény. Ez csodálatos, csak éppen kevésbé praktikus, mert ilyenkor nem hallja meg, ha bármit is mondunk ezért az adott tevékenységen kívül szétesik körülötte a világ. Nem tudja, hol a kardigánja, elfelejti kidobni az ivós joghurt dobozát, nem figyel a telefonon érkező leckére... Ilyenkor néha kiabálok vele, igyekszem felidézni kedvenc óvó nénim stratégiáját, odamegyek, szólok, megvárom, amíg RÁM NÉZ és FIGYEL és türelmesen elmondom, hogy SZEDJE MÁR ÖSSZE MAGÁT BAKKER!!! Ilyenkor vagy megszeppen, nagy kék szemekkel rám néz és gyorsan elkezd valamit pakolni, általában random szerűen, a tevékenységek felét elfelejtve. Egyszer Balatonon oda is jött hozzám, kardigánnal a kezében, kicsit elveszve, hogy "Anyu, ne haragudj, mit is mondtál, mi volt az a három dolog, amit csinálnom kell?". Mondom: "Vedd fel a kardigánod, fésülködj meg és moss fogat"¹. Felderült a kicsi arca, hogy ja, jó, ez mind menni fog és el is indult. A másik kimenet, hogy nem válaszol, ami miatt még hangosabban ordítok, még vagy háromszor rászólok, hogy induljon, mire felhúzza magát, hogy "HALLOM, ANYA, MÁR MEGYEK, CSAK MEGVÁRTAM A MONDAT VÉGÉT!" és látszik rajta, hogy teljesen kiborul azon, hogy a hülyeanya már megint milyen türelmetlen és basszus, hát nem igaz, hogy nem lehet öt percet várni! Mondjuk ilyenkor nekem fogalmam sincs róla, hogy honnan kellett volna tudnom, hogy egyáltalán meghallotta, amit mondtam, mert visszajelzést nem kapok, de mindegy.² Ezek után általában nagyon mufurc, hangos trappolással kivonul a fürdőszobába, ahol tanácstalanul nézeget, hogy vajon mi a tökömet kellene csinálni, de a 10 éves rutin alapján rá szokott jönni, hogy ha reggel van és kiabálok, akkor valami fogmosás-fésülködés téren lehet. ÁÁÁÁÁÁ!!!!
A családból azért még mindig a húga tudja legjobban felidegesíteni vagyis talán jobb szó az, hogy irritálni. Néha tényleg idegesítő a Kismajom, de sokszor egyszerűen csak az a baj vele, hogy ott van. Mindig és állandóan. Ilyenkor Picur nagyon taktikusan elkezdi idegesíteni őt, ne csak egyedül szenvedjen, de ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk odamegy és megsimogatja a haját, mire Pöttöm szól, hogy ne csinálja, ő meg csinálja, amitől Pöttöm begurul ("Mondtam, hogy ne!"), mire ő megsértődik és folytatja ("Csak a hajadat simogatom!"), amitől Pöttömnél elgurul a gyógyszer, mert NE, mire ő csinálja, mert DE. Esélyem sincs ilyenkor, legtöbbször a problémát sem értem - "MI a baj lányok?" - kérdezem, mire ők kórusban, totál kiborulva: "Simogatja a hajam!/Csak simogatom a haját!" Én meg nézek és igyekszem arra gondolni, hogy ez a helyzet tök normális és nem szürreálisan komikus.
Az empátiája is nőtt, meg nem is tudom, hogy mi a jó szó erre, de én úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy érzelmileg nagyon bátor. Meri érezni, meri mondani - ő beszél a legtöbbet anyuról, nem sokat, csak ha eszébe jut egy emlék, akkor elmondja és kis gondolkozás után hozzáteszi, hogy azért hiányzik neki a nagyi. A múltkor, amikor virágot szedtem a temetőbe, mondta, hogy ő is ki akar jönni, mert ez micsoda szuper ötlet, Balatonról vinni virágot! Közben meg nagyon empatikus, mert meg is ölelgetett gyorsan, de nem szomorúan, inkább bátorítóan ("Nem lesz semmi baj!") és láthatóan örült, hogy van valami kapcsolódási pont még így is. Az egyik este meg odajött hozzám, hogy ő most rossz kedvű, mondtam, hogy gyere, felvidítalak, mire mondta, hogy nem kell, csak odabújik és rosszkedvű lesz közben.
Szerencsére a legtöbbször jókedvű, vidám és vicces. Én nagyon szeretem a humorát, sokszor áthallásos poénokat mond, mondjuk látunk egy békát és rázendít, hogy "Jaaaj, de cuukiii! Jaaaj, de aranyos!", ami egy Időfutár referencia (és a falra mászok tőle, amitől még inkább vicces). Ok, ő még azt is poénosnak találja, ha mondjuk sikerül vizet fröcskölnie a barátnője nyakába, aki sikít, szóval nemcsak magas kult-hivatkozásokkal dolgozik. Nem igazán kompetitív, boldogan társasozik úgy is, hogy végig az utolsó helyen áll, ő abban leli örömét, hogy ilyenkor az unokatesója kommentárját hallgatja és teszi alá a lovat. A társasjáték egyébként is világos tükröt tart a gyerekről: kicsit figyelmetlenül, hanyagul játszik, de ha helyzetbe kerül (mert nyer hirtelen egy csomó nyersanyagot) és ráébred, hogy ez egy lehetőség, akkor elkezd figyelni és elképesztő jól kombinálni (az apja kombinatorikai érzékét örökölte, szerintem). Nyomás alatt mindig jól, sőt jobban dolgozik, ő az, akinek a dolgozata mindig jobban sikerül mint a házi feladata, mert akkor fókuszál és figyel. Így derült ki a múltkor, hogy tud szépen és helyesen írni is. Meg jól. Mármint szerintem jól ír, a fogalmazásainak van eleje, vége, van mondanivalója és már néha van poén is benne. Mondjuk ez nem csoda ennyi olvasás után, bár nekem meggyőződésem, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség: az olvasott anyag minősége és az olvasás minősége. Picur ugyanis sokszor és sokat elemzi az olvasottakat, a jelentés és az írás szempontjából is (megbeszéltük például, hogy a HP film adaptációiban miért kell átírni egy kicsit a történetet, hogy ugyanazt/hasonló hangulatot hozzunk létre). A múltkor meghallgattuk Varró Dani Boci, boci tarka átírásait és imádta, hogy a stílusjegyekkel és eszközökkel mennyire más verseket lehet kreálni.
Ez a nyugodt, elmélázó, mosolygó kislány teljes átváltozásra is képes: egy ugráló, éneklő, energikus leányzó előállításához csak zenét kell berakni és BAMM, kész, a gyerek mintha varázsütésre felébredne. Természetesen egy csomó dalszöveget kívülről tud és nem fél teljes tüdőből üvölteni azokat. Hozzá táncol és táncol és táncol (jaj, nagyon remélem, hogy tudja majd folytatni a néptáncot), mozog a zenére felszabadultan, egyre több táncelemet használva. Szerencsére ebben a húga jó partner, így percek alatt diszkót kreálnak a gyerekszobából. A zenében kb ugyanolyan mindenevő mint a könyvekben, hallgat komolyzenét, pop zenét, népzenét és swinget is. Saját bevallása szerint csak az operát nem szereti, "kivéve az Éjkirálynő áriáját". No komment.
10 év tömény szeretet és boldogság és odabújás és rötyögés és olvasás és táncolás és biciklizés és fagyizás, jaj, elszorul a szívem, emlékszem, amikor született, már akkor tudni lehetett, hogy egy csoda kislány lesz és tényleg. Boldog születésnapot, Picur!
¹Pont mint minden reggel, bakker!
²Mackó dicséretre legyen mondva, hogy ő ilyenkor beleáll a helyzetbe és elmagyarázza neki, hogy ha nem jelez vissza, mi egyszerűen nem tudjuk, hogy hallotta ezért legyen szíves és mit tudom én, legalább bólintson. Szerintem ez tök logikus érvelés, Picur viszont láthatóan a fehér zaj kategóriájába sorol ilyenkor mindent, ami a szánkból jön ki (tudjátok, mint amikor a filmekben alapzaj lesz és csak azt látod, hogy a szereplő tátog).
